RSS hírcsatorna






Tankönyv

Fonetikai jelek - Phonetic transcription - IPA

Ebben az anyagban megismerkedünk a fonetikai jelekkel, és pár szóban az eredetével és jelentőségével is.

1. Mik azok a fonetikai jelek és mire valók?

A XIX. század végén született egy nyelvészekből (főleg fonetikusokból) és más, nyelvekkel foglalkozó szakemberekből álló társaság, amelyet angolul International Phonetic Association-nek, magyarul Nemzetközi Fonetikai Társaságnak hívunk azóta is. Honlapja: a Glasgow-i Egyetem szerverén lakik: http://www.arts.gla.ac.uk/IPA/ipa.html címen érheted el. Az IPA fejlesztette ki az úgynevezett fonetikus ábécét, amit angolul international phonetic alphabet néven emlegetünk, s az a szerencsétlen helyzet alakult ki, hogy így az IPA mind a társaság, mind az ábécé nevét rövidítheti.

De mire való ez az ábécé? - Arra, hogy le tudjuk írni a világ bármely nyelvének kiejtését. Ha ugyanis az illető nyelv írásformájával, szokásos ábécéjével írjuk le, akkor bizony fogalmunk sem lesz, hogyan kell azt kiejteni. Másrészt sok-sok nyelvnek egyáltalán nincs ábécéje, mivel írásos anyag sem létezik az illető nyelven. Amikor a nyelvészek elkezdték módszeresen és "nagyüzemben" feltárni többek között az amerikai indián vagy az afrikai törzsi nyelveket, akkor szükség volt egy olyan egységes írásmódra, amely azt tudta rögzíteni, hogy az illető nyelvi megnyilvánulások hogyan hangzanak.

Hogy miféle módszerrel dolgoztak akkor, amikor semmiféle közvetítő nyelv nem állt rendelkezésükre, vagyis amikor meglátogatták az illető közösséget, hogy leírják és megtanulják a nyelvüket, no az ennél sokkal nehezebb feladat volt. Ha érdekel, nézz utána az interneten: keress rá a strukturalista nyelvészek kifejezésre

A megoldás: ki kell fejleszteni egy olyan ábécét, amely egysségesen, mintegy szabványként használható bármeyl nyelv hangzó alakjának leírására. Ez nem más, mint a nemzetközi fonetikus ábécé, az IPA.

S hogy mi közünk ehhez a nyelvtanulásban? Ha franciát, németet, olaszt vagy spanyolt tanulnál, akkor semmi haszna nem lenne. Ezeknél a nyelveknél ugyanis nagyon jól leírható és megtanulható "kiejtési" szabályok vannak. Könnyedén megtanulható, hogy mikor kell az olaszban a leírt C betűt csének, és mikor kának ejteni, mi sem egyszerűbb, mint megtanulni, melyik betűkapcsolatot hogyan kell ejteni a franciában és így tovább.

De mi a helyzet az angollal?

Hát... Használni kell a fonetikai átírást. Azt ugyanis már az egészen kezdő hallgató is tudja, hogy az angolban az íráskép és a kiejtés nagyon távol áll egymástól - de ha kicsit előrehaladottabb fokon áll a tudásod, akkor az is ismert tény, hogy az angol írás és kiejtés közötti kapcsolat nem nagyon írható le szabályokkal. Nincs más mód tehát: ha egy új angol szót tanulsz meg, soha nem lehet tudni, hogyan kell majd kiejteni azt - hacsak nem nézed meg a kiejtési átírását.

Mert hogy ejted ki a dull szóban az U betűt? És a full-ban? Vajon milyen szabály alapján ejtjük kétféleképpen? Nincs válasz, nincs szabály.

Pontosabban: csak azt szoktuk füllenteni a tanítványoknak, hogy nincsenek szabályok az írásképre vonatkozólag. Néha azonban magunknak ellentmondva mégiscsak felhívjuk a hallgatók figyelmét arra, hogy ha egy -tion betűsort lát, akkor azt ejtse mindig [ʃn]-nek. De mivel nagyon sok ilyen szabályt nem tudnánk megfogalmazni, ezért inkább azt mondjuk: nincsenek szabályok, tessék megtanulni minden egyes angol szóról, hogy azt hogyan kell kiejteni.

A kiejtést tehát alapvetően nem tudhatjuk szabályokból kikövetkeztetni, azt minden új szónál meg kell tanulni. Ennek a leírását pedig minden esetben ezekkel a fonetikai jelekkel írják le az angolt tanító könyvek, tanárok, szótárak, webhelyek, lexikonok és mindenféle más forrás. Bárki, aki használt már olyan angol-magyar (vagy angol és akármilyen más nyelvű, sőt angol értelmező) szótárt, amely eleget tesz a legalacsonyabb minőségi kívánalmaknak, megerősítheti, hogy minden angol szócikkben szerepelnek fonetikai átírások. Ezeket általában szögletes zárójelek között írjuk, közvetlenül a szó után. Ha ismered ezeket a jeleket, azonnal el is tudod olvasni úgy, ahogyan azt az anyanyelviek mondják. Persze különbség van a brit és az amerikai között - ezt azonban a nagyobb szótárak ugyancsak jelölik: külön leírva a brit, és külön az amerikai kiejtést. Bizonyos szavaknak többféle "egyenrangú" kiejtése is van - vagyis két- vagy többféleképpen is lehet ejteni a szót. Ilyen esetekben vesszővel elválasztva szokott megjelenni a többféle változat. Keresd ki a fungi szót valahol!



2. Miért kell ezt megtanulni?

Persze vannak, akik azt mondják, hogy ők nem hajlandóak néhány napot vagy hetet arra áldozni, hogy rutinos fonetikaijel-olvasók legyenek, és azt mondják, ők már annyi ábécét ismernek, hogy még egy változat már a legek netovábbja lenne, s majd leírják inkább a kiejtést a magyar nyelv ábécéjével. Mondjuk így: szenkjú, hendkörcsíf, pötikjulőr, lágidzs, pépör.

Az a legkevesebb baj, hogy az angoltanárok ettől haladéktalanul heves hajtépésbe kezdenek; sokkal nagyobb baj az, hogy a hallgató ez alapján soha nem fog az angolhoz (vagy amerikaihoz, kanadaihoz stb.) hasonló hangokat kiadni, s így az a veszély is fenyegeti, hogy nem lesz emebrfia, aki megérti majd, amit mond.

Tudom, azt fogod hinni, hogy csak hegyibeszédnek írom, de akár így, akár úgy, az alábbi eset igenis megtörtént. Egy tanítványunk, aki a kiejtést fölösleges szecessziós cirádának tekintette, végre-valahára eljutott Los Angelesbe, s a helyi parfümériában - mert az amolyan amerikaiasan reptér nagyságú volt - nem találta a szappanokat. Itthon azt mesélte, milyen udvariatlan-faragatlan amerikai kiszolgáló volt ott, mert amikor megkérdezte tőle, hogy ekszkúz mí, verár dö szopsz, akkor az visszakérdezett még hatszor, s végül elfutott előle, s magára hagyta szappantalanul.

3. Néhány szó az IPA-ábécéről

Magát az ábécét külön anyagban mutatjuk be, ott alkalmad lesz megtanulni őket. Itt néhány megjegyzést fűzünk még hozzá előzetesen.

A fonetikus ábécé megtanulása időt és energiát kíván - ahogy mindenféle ábécéé. Azt javasoljuk, hogy a jeleket rajzold le sokszor, amíg meg nem jegyzed a kinézetüket. Az újonnan tanult szavak fonetikai átírását minden esetben írd le a szótáradba, ezzel is gyakorlod őket. Ne felejtsd: csak passzív tudásra van szükség. Soha nem leszel olyan helyzetben, hogy produkálnod is kelljen az átírást (hacsak nem készülsz angoltanárnak); mindig csak fel kell ismerned ezeket a jeleket.

Könnyebbség, hogy a latin ábécére alapul, tehát a legtöbb jelet már ismerni fogod. A [t] például t hangot jelöl, a [p] pét, az [ɪ ] pedig i-t. Felmerül a kérdés, hogy akkor minek egyáltalán megtanulni?

Azért, mert - a szigorúbb fonetikusok szerint - egyetlen olyan hang sincs, ami közös lenne az angol és a magyar nyelvben. Ha kevésbé szigorúak vagyunk, akkor pedig azt kell mondanunk: csak nagyon kevés az olyan angol hang, amely a magyarban is megvan és fordítva. Ilyen talán a [m, n, d], de a [p, t, k] például már teljesen más az angolban, mint a magyarban. Rengeteg olyan hag is van, ami egyáltalán nem található meg a másik nyelvben. A magyarban nincs [ə, ð, ŋ], hogy csak néhányat említsünk.

A fonetikus ábécé - mint fentebb írtuk - a világ bármely nyelvének hangzó alakját le tudja írni (igen, a magyarét is, természetesen nem a magyar betűkkel). Ebből következik, hogy rengeteg jel szerepel benne. A nyelvtanulásban azonban alig pár tucat jelet szoktunk használni, s abból is kb. 15 jel van, ami újdonság lehet a magyar (vagy mésféle, latin alapú) ábécét használók számára.

Tehát vágjunk is bele - olvasd el és tanuld meg a fonetikai jeleket bemutató anyagunkat is!

Külön anyagban mutatjuk be, hogyan lehet a fonetikai jeleket a számítógépen produkálni, mind szövegszerkesztőkben, mind html formátumban.


_______________________________
Fekete-fehér nyomtatható változat




search EN EN EN | Saját szótár | Hát nyilván eddig is tudtad, hogy a window a wind-ből jön. De azért jó, nem?