RSS hírcsatorna






Tankönyv

Angolóra vagy angol óra? (magyar nyelv az angolórán)

Néhány szó a nyelvtantanítás módszertanáról

Oktatóanyagainkat kivétel nélkül magyar nyelven írtuk. Emiatt már kaptunk (szó szerint) átkozódó levelet szárnyait bontogató leendő kollégáktól, ejnyebejnyét tisztességben megőszült veterán kollégáktól, vagy fejcsóválást korunkbeli tanártársaktól (akárhány évesek is vagyunk éppen). Hallgatóktól még nem érkezett ilyen irányú kritika. Akárhogyan is, szükségesnek éreztük, hogy néhány szóban eligazítót adjunk az Online Angol Tanszék módszertani elképzeléseinek egy-két vetületéről. Kollégáinknak és hallgatóinknak egyaránt érdekes, de legalább tanulságos lehet. Kritikát, vitázó válaszcikket és bármi egyebet szívesen fogadunk akár emailben, akár a fórumunkban.

Mindaz, amit alább írunk, azzal az alapfeltevéssel íródik, hogy a tanítványaink mindegyike magyar anyanyelvű és legalább serdülőkorú. Természetesen másképp gondolkodunk akkor, ha ez nem igaz. Ám itt és most igaz.

Évtizedekkel ezelőtt kezdődött, és úgy tűnik, máig nem ért véget az a módszertani vita a nyelvtanításban, amelynek lényege ez a roppant egyszerű kérdés: szabad-e az idegen nyelv órán a hallgatók anyanyelvét használni? Fogalmazzunk egyértelműen: beszélhetünk-e magyarul az angolórán?

A válasz nem érhet senkit meglepetésként: szerintünk nem csupán szabad, de néha egyenesen kötelező.

Ezzel jóformán be is fejezhetnénk ezt az írást, mondván: ugyan mért is ne szabadna magyarul beszélni (írni)? Indokolja inkább álláspontját az, aki tiltani szeretné az anyanyelv használatát - de mivel még ma is az a helyzet, hogy a módszertant oktató (s a nyelvet magát általában egyáltalán nem tanító) egyetemi és főiskolai tanárok zöme a haza ellenségének, elvetemült gazembernek, de legalább is tehetségtelen semmirekellőnek tart mindenkit, aki megszólal a német/francia/angol/stb. órán magyarul, érdekes lehet megvizsgálni a helyzetet közelebbről.

1. Ragadj meg minden alkalmat - de mire?

Egy fontos érv a magyar nyelv használata ellen, hogy az angolóra az angol nyelv gyakorlására való, így hát mért is akarna valaki magyarul beszélni ott? Bármit mondunk a hallgatóknak, az szóljon angolul, azzal is gyakorolta a célnyelvet!

Mi meg azt mondjuk, hogy ez nem igaz. Az angolóra nem csupán az angol nyelv gyakorlására, hanem annak elsajátítására, értelmezésére, vizsgálatára, szerkezetének feltárására, érdekességeinek megbeszélésére és még százezer egyéb dologra való. Sőt, ha elég régen tanít (vagy tanul) már valaki, akkor rá kell jönnie arra a szomorú tényre, hogy a nyelvóra sokszor csak a kisebbik részében nyelvgyakorlás - arra jut a legkevesebb idő. (Gyakorlás alatt nem a nyelvtani vagy szókincses vagy reading comprehension stb. feladat közös megoldását értjük, az igenis nyelvelemzés! Gyakorlás az, amikor használod a nyelvet arra, amire az való: kommunikációra!) De hát istenkém, ilyen az élet. Rohanunk, vizsgázni kell, az órán új anyag új anyagot követ - a gyakorlás meg marad otthonra, házi feladatnak (beszélgess otthon angolul gyakorlásként - na ez jó...) Vagy az utcára, ha véletlenül arra jön egy angol. Vagy a nyaralásra Londonban. Persze nem ez az ideális állapot, s ha elég sok pénzed van, akkor vehetsz olyan magánórát, vagy ha szerencsés vagy, találsz olyan tanulócsoportot, ahol az órák zömében a real thing folyik: csevely csevely hátán, néha egy-egy nyelvtani szösszenet meg szókincs, szókincs, szókincs. De ez már csak akkor jöhet, ha az elméletet nagyjábl ismered. Ezzel természetesen azt mondjuk, hogy a gyakorlásnál igenis kizárólag a célnyelven szükséges kommunikálni. De itt éppen azt bizonygatjuk, hogy az órák igen nagy része az új anyag feldolgozása, nyelvtani ismeretek megtanulása és megbeszélése, tanulásmódszertani problémák megvitatása - és ezek a nyelvről szólnak, nem pedig a nyelven.

Na jó, és akkor mi van?

2. A metanyelv

Ez: akár kezdő, akár haladó a hallgató, egy dologban biztosak lehetünk: nem ismeri az angol nyelvet túlságosan magas szinten - hiszen ezért tanulja. Ha gondot okoz neki egy újságcikk megértése, mért feltételezi bárki is, hogy gond nélkül megérti a szakkifejezésekkel teletűzdelt nyelvtani magyarázatokat? Ráadásul azokat a nyelvtani magyarázatokat, amelyeknek minden szava roppant fontos. Az újságcikkben nem kell minden apró rezzenést tökéletesen megértenie, de a magyarázatban igen! Ha egyetlen szót, félmondatot, implikációt félreért benne, abból nagy bajok származhatnak. Valahogy úgy néz ki a dolog, hogy sokan azt hiszik: akkor tanítjuk meg a hallgatót angolul beszélni, ha angolul beszélünk hozzá. Ez tetszetősen hangzik, csakhogy értelmetlen. Képzeld el, hogy Braille-írást tanulsz, s az elejétől kezdve Braille-írással leírt szövegből kell megértened, hogyan kell Braille-írással írni! Vagy programozni tanulsz, és gépi kódon, kriksz-krakszokkal írták meg a tankönyvedet! Nézz elég sokáig kémiai egyenleteket, hátha kémikus lesz belőled... Hát a megoldást már régen kitalálták: metanyelvet kell használni mindenhez: olyan nyelven tanuljuk az ismeretlen nyelvet, amilyen nyelven már értünk. (Azért leírjuk még ezt is: és nem olyan nyelven, amilyenen még nem értünk, mert azon még nem értünk, azt még csak most tanulnánk.) És megintcsak: ha már gyakorlásra kerül a sor, akkor írj és olvass Braille-t!

Érdekes a helyzet azokkal a közkedveltségnek örvendő, angol nyelven írt nyelvtankönyvekkel, amelyeket saját bevallásuk szerint mégiscsak megértenek a nyelvtanulók. Nem szokták észrevenni, hogy azokban nincs mit megérteni. A kezdőknek szánt szintek semmilyen magyarázatot nem tartalmaznak, példákat és szép táblázatokat mutatnak (és persze könnyen elvégezhető drill-szerű gyakolatokat adnak), a középfokú szint alapfokú szintű tőmondatokat tartalmaz, amelyekből tényleg azt hiszi az ember, hogy megértette a dolgot - nos, a leírt mondatokat mindenképp... Ráadásul olyan hallgatóval még nem találkoztunk, aki ezekből a könyvekből értesült volna először valamelyik nyelvtani témáról, és úgy értette volna azt meg. Viszont próbáld elolvastatni valamelyik igényesen, részletesen megírt angol nyelvű nyelvtankönyvet - lehet, hogy az első éves angol szakosoknak is beletörik a bicskája.

3. A memória - vagy mi is pontosan?

Valakik valahol nagyon elmés nyelvoktató trükköket találtak ki, és minden tanár imádja őket (még az is, aki nem, mert röstelli utálni). Persze megint az anyanyelv tilalmáról van szó, de mert ez a tiltás mindennél erősebb, hát mindenre kiterjed. Például az új szavak tanítására is. Azt találták ki (lásd az utolsó pontot) valakik, hogy minden, de minden, de minden új dolgot a célnyelven kell előadni a nyelvórán. Tessék ezért angolul elmondani, hogy mit jelent a love, a would like, a one night stand vagy a hangover.

Mindez természetes, ha olyan angol vagyok, aki (mint ilyen) semmilyen idegen nyelvet nemhogy nem beszélek, de mégcsak nem is tanultam, így hát kénytelen vagyok bemutatni, mit is az a one night stand, s ha mégse sikerül, úgy teszek, mintha sikerült volna, ráadásul egy hallgató a csoportból vihogott, mintha megértette volna, tehát érti a csoport. (Különben is, majd megnézi otthon a szótárban, hagyjál békén!)

Ez érthető, indokolható, ha nem is a legszerencsésebb eset.

Az viszont már kevésbé, hogy ha valaki magyar létére tanít magyar diákokat angolra, az is kényszeresen, minden esetben mutogatni próbálja a szavakat (néha szenvedve egy kicsinyt): az órára két zsák színes kártyával, fotóalbummal és újságkivágásokkal érkezik, mert van harminc tanítandó angol szó, mint detached house és társai, amit feltétlenül vagy magyarázni szeretne, vagy képen megmutatni. Ezt a memóriavizsgálatok tudományos eredményeire támaszkodva teszi, mert "akkor jegyzi meg igazán a hallgató a szót, ha képi stimulus is éri, és ha hang- vagy taktilis inger is érkezik, akkor pedig méginkább". Így aztán ténylegesen megesik néha, hogy a különféle textíliák angol neveit úgy tanítja meg valaki, hogy elvisz öt-hat mintaszövetet az órára, minden diákkal megtapogattatja őket, és közben mondatja velük, hogy velvet, silk, cotton. Közben természetesen nem mondja meg magyarul a szavakat, hiszen az egész móka az anyanyelv kiküszöbölésének céljából indult (még akkor is, ha azt ma már elfelejtettük, és a memóriára fogjuk inkább a dolgot).

Mert nem lenne egyszerűbb azt mondani: Mariska, kérlek, az angol azt mondja a selyemre, hogy silk, a bársonyt meg velvet-nek hívja. Tessék megtanulni holnapra! Mért van az, hogy ugyanezt a Mariskát nem nézik annyira csökevényes agyú hülyének a kémia, a magyar nyelvtan vagy a matematika órán, hogy azt feltételeznék, képtelen vizuális, taktilis, auditív meg istentudja milyen ingerek nélkül megjegyezni különféle tényeket? Tessék belátni, hogy az angol szavak ugyanolyan megjegyzendő tények, mint a világ fővárosainak nevei (magyarul, a földrajz órán), vagy éppen az, hogy hol született Ady Endre!

Persze szűk kereteket szabtunk e cikknek, így nincs alkalmunk kifejteni, de biztosítunk mindenkit arról, hogy - főleg magasabb szintű kurzusokon - igenis hatékonyabbnak tartjuk az angol nyelvű magyarázatot, mint a magyar nyelvű fordítást, kiváltképp, ha magyarra nem is nagyon lehet lefordítani az illető szót vagy kifejezést. De a hétköznapi tárgyak nevét, az égtájakat és hasonló dolgokat nem soroljuk ide. Azt igenis tessék megtanulni tényként, a West az nyugatot jelent, punktum, semmiféle iránytűnek nincs helye az órán.

4. Az anyanyelvi oktató és az általa megalkotott módszertan

Sokak szerint ott van a kutya elásva, hogy a ma elterjedt módszertani téziseket az adott nyelvet anyanyelvként beszélő, ezt mint idegen nyelvet tanító tanárok dolgozták ki: a francia nyelv oktatásának metodikáját a francia franciatanárok, az angolét az angol és amerikai angoltanárok és így tovább. Ha Londonban tanítasz angol nyelvet, eléggé valószínűtlen, hogy a csoportodban minden diáknak ugyanaz az anyanyelve - az meg még valószínűtlenebb, hogy te magad beszéled majd (ráadásul angol létedre) az adott nyelvet. Így aztán mi sem természetesebb, hogy a világ összes nemzetközi piacra dobott angol tankönyve úgy kezdődik, hogy classroom English, ahol meg kell tanulnia minden diáknak azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyeket soha, de soha egyetlen alkalommal sem fog felhasználni az életben a nyelviskolai angolórákon kívül. De hát muszáj, mert a tanár csak angolul beszél. Aztán az is elengedhetetlen, hogy a szavakat, a nyelvtant, a nyelvi érdekességeket, a nyelvhasználati és kulturális háttérinformációkat - és egyáltalán mindent - angolul, vagyis magán a célnyelven próbálja meg átadni a hallgatóknak.

Hát ez egy sajnálatra méltó helyzet, minden elismerésünk az ilyen tanárnak, hogy így is eredményeket ér el a hallgatóival (bár kétségtelenül nem elhanyagolható tény, hogy az ilyen hallgatók minden percüket anyanyelvi környezetben töltik, ami igen nagy előny a szentesi angoltanulással szemben). De ugye azt nem gondolod, hogy ha ez a tanár beszélné a hallgatói anyanyelvét (s ráadásul minden hallgatónak ugyanaz lenne az anyanyelve), akkor hosszas körbemutogatás, futkározások és előadások helyett nem intézné el a problémát egyetlen szóval?

Nekünk itt van ez a csudálatos eszközünk: ugyanazt a nyelvet beszéljük anyanyelvként, mint a tanítványaink. És ezt a hallatlanul hatékony, zseniális eszközt akarják sutba dobni némelyek?


_______________________________
Fekete-fehér nyomtatható változat




search EN EN EN | Saját szótár | A "ráadásul"-t pedig mondhatod így is: to boot