A nyelvtanulás során előbb-utóbb mindenki szembesül majd azzal, hogy a tanult idegen nyelvnek több, olykor sok-sok változata létezik, ahogyan saját anyanyelve, például a magyar esetén is így van ez. Ahogy egyre magasabb szinten ismersz már egy idegen nyelvet, úgy egyre több információval illik rendelkezned arról is, hogy milyen jellemzői vannak ezeknek a változatoknak. De vajon értékítéletet is kell/lehet hozzájuk csatolni?
Mielőtt bármilyen nyelvváltozati jellegzetességet is részleteiben érinthetnénk, elengedhetetlen, hogy megismerd a lingvicizmus fogalmát. Ezt tűztem ki célul ebben az írásban.
1. Rasszizmus, etnicizmus, szexizmus, lingvicizmus
A címben jelzett szavak mind valamilyen embercsoport hátrányos megkülönböztetését jelölik. Rasszizmus az, ha valakiket rasszjegyek alapján lehetetlenít el egy embercsoport, a szexizmus az, ha az illető embercsoportot neme alapján sorolják negatív kategóriákba és különböztetik meg őket hátrányosan, lingvicizmus pedig az, ha valakit a nyelvhasználata miatt ér hátrányos megkülönböztetés, mégpedig anyanyelvi környezetben úgy, hogy ő is ugyanazt a nyelvet beszéli anyanyelvként, amelyiket azok, akik őt kiközösítik a nyelvhasználata miatt.
A lingvicizmus szót Tove Skutnabb-Kangas nyelvészprofesszor használta először, és nyomán ma a nyelvészeti publikációk egyöntetűen így hívják a jelenséget. A lingvicizmus okán ma számtalan embert ér hátrányos megkülönböztetés nyelvhasználata miatt a magánélet és a társadalmi élet sok-sok területén, beleértve a munkahelyeket, a hivatalokat vagy éppen a nem hivatalos fórumokat is. Csupán azért, mert az illető nem egy olyan nyelvváltozatot használ, amit egy szűk társadalmi réteg rá akar erőltetni a nagy többségre, az illetőt nem csupán műveletlennek, gondolkodásra képtelennek vagy éppen erkölcstelennek bélyegeznek meg, hanem ez alkalmasint olyan fontos dolgokban akadályozza meg, mint az álláskeresés vagy az iskolai előmenetel.
Az egyik legtöbbször emlegetett példa erre az Ann Arbor Black English Trial néven elhíresült eset, amelyből világosan kiderül, hogy a népesség egy jelentős csoportját kizárólag nyelvhasználatuk miatt érte kudarc és nagyon súlyos megkülönböztetés az amerikai iskolarendszerben.
2. A lingvicizmus mozgatórugója: a nyelvművelés
A lingvicizmus ma számos országban, így Magyarországon és az angol nyelvű országokban is nem csak megtűrt, de államilag is támogatott kisebbségellenes mozgalom, és semmivel sem okoz kevesebb károkat, mint bármilyen más diszkrimináció, beleértve a rasszizmust és a szexizmust is. Az állami támogatás annak az igen nagymérvű tudatlanságnak róható fel, ami a nyelvről való gondolkodást ezekben az országokban övezi.
Magyarország sajnos élen jár abban, amit Skutnabb-Kangas egyenesen nyelvi genocídiumnak nevez. Az angol nyelvű országokban is rémísztő a helyzet, de jól mutatja a különbséget, hogy a magyar “nyelvművelés”-re egyáltalán nincs angol szó, jóllehet magát a tevékenységet igenis tetten lehet érni mind az USÁ-ban, mind más országokban. Nyelvművelés címke alatt értjük azt a tevékenységet, amikor valakik – általában igen szűk és belterjes csoport – megpróbálják kinyilvánítani, hogy az illető nyelvben mi a helyes és mi nem, mi a szép és mi a csúnya, mi a kerülendő és mi a megvetendő. Ez már önmagában sarlatánság és diszkrimináció. Ráadásul azonban mindezt teljesen önkényesen teszik, saját ízlésük vagy inkább szeszélyük alapján hol így, hol úgy, a legcsekélyebb nyelvészeti előképzettség hiányában (logikusan persze: hiszen nyelvészeti előképzettséggel semmiképpen sem kezdene senki ilyesfajta “nyelvművelő” tevékenységbe).
Az angol nyelvterületeken kevésbé intézményesített, talán kevésbé vérmes a nyelvművelés. Például az amerikai nyelvhasználathoz ajánlásokkal szolgál az American Heritage Dictionary, noha puszta ajánlásnál talán többnek fordítható a címe: A Practical and Authoritative Guide to Contemporary English. A magyar helyzetnél azért mégis sokkal kevésbé nyugtalanító az eljárásuk: 158 embert választottak be az ún. Usage Panelbe. A nyelvi elfogadhatóságot úgy vizsgálják, hogy megszavaztatják a 158 embert arról, ők elfogadhatónak tartják-e az illető formát. A végeredményt a legtöbb esetben százalékban adják meg (X százalék szerint jó, Y százalék szerint nem helyes a forma). A lingvicizmus azért itt is tetten érthető: egyrészt megmondják, hogy mi elfogadható és mi nem, másrészt a Panel tagjai kizárólag írók, egyetemi tanárok, professzorok, sebészek és egyéb, legalább egy diplomával rendelkező, sikeres emberek.
Ami viszont megdöbbentő: az emberek többsége örömmel veti alá magát ennek a genocídiumnak. Elhiszik, hogy saját anyanyelvüket nem beszélik jól; elhiszik, hogy amit édesanyjuktól és közvetlen környezetüktől anyanyelvként elsajátítottak, s amit azóta is úgy használ boldog-boldogtalan az illető környezetben, az csúnya, kiirtandó, megvetendő. Elhiszik, hogy emiatt ők másodosztályú polgárok, csökevényesek. Mindezt azért, mert egy nagyon szűk kör ezt sulykolja nekik.
Meglepő, hogy egy-egy fórumon emberek százai, néha ezrei azon vitatkoznak, hogy helyes-e alanyesetet használni a hasonlító than után (better than I vs. better than me), vagy subject complementként (it is I vs. it is me). Meglepő, hiszen a helyzet egyértelmű minden épeszű szemlélő számára: sokan így mondják, és megint sokan amúgy. Mindkétféleképpen lehet tehát, ahogyan az I have an idea/I have got an idea esetében. Ez utóbbinál azonban senkinek sem jut eszébe vitatkozni: mindkettőt jónak minősíti.
Ebből is látszik, hogy értelmetlen, logikátlan és alaptalan minden ilyen nyelvművelő vita. Ha ez a kétváltozatos forma jó, akkor amaz mért nem? Az senkinek sem jut eszébe, hogy kétségbe vonja az I have no time és az I don’t have time változatok egyenrangúságát, de ha már az (egyébként milliók és milliók által így használt) I don’t have no time is a listán van, az ellen (magából) kikel sok ember. Nem ok nélkül persze: azt találták ki egykor valakik, hogy ez a dupla tagadásos legyen üldözendő. Hogy miért? Olyan kedvük támadt aznap…
Ezzel persze nincs különösebb baj egészen addig, amíg azt nem hiszik valakik, hogy ha te az egyik formát használod, akkor jól csinálsz valamit, ha a másikat, akkor nem. Ha tárgyesetben használod (mert úgy tanultad otthon), akkor nem beszélsz rendesen? Műveletlen és másodosztályú vagy-e, ha a te anyanyelved szabályai szerint ún. negative concord dukál (I ain’t got nothin)?
A nyelvművelésről felmérések szerint a mai magyar emberek többsége elismerően vélekedik. Azt hiszik, hogy az valami hasznos és végtelenül szükséges tevékenység. Azt hiszik, hogy a nyelvet meg kell védeni, és kellenek olyanok, akik megmondják, hogy mi a helyes, és mi nem. Elfogadják, hogy a saját nyelvtudásuk tökéletlen (Kontra Miklós szavaival élve elfogadják, hogy “szidják az anyjukat” – hiszen az anyanyelvükről van szó). Mi viszont, akik a nyelvvel szakmaként foglalkozunk, szeretnénk, ha logikus érveket gondolnál át, és az egyetlen helyes következtetést vonnád le: a nyelvművelés nemhogy szükségtelen, de óriási károkat okoz, és jelenlegi formájában a lehető legsürgősebben fel kell hagyni vele. Ehhez a gondolkodáshoz ajánlunk egy linkgyűjteményt, ahol számos tanulmányt olvashatsz a témában. A mai hazai nyelvészek közül leginkább Kontra Miklós, Kálmán László, Nádasdy Ádám és Sándor Klára publikációit ajánljuk figyelmetekbe, de bármilyen nyelvészeti publikációt is olvastok akármilyen nyelven, az egészen bizonyosan erre a következtetésre kell sarkalljon titeket.
3. Mit tanít a nyelvtanár?
A nyelvtanár persze egyértelmű szerepet vállalt: tanítsa meg a nyelvtanulónak azt, hogy hogyan beszélnek a célnyelv anyanyelvi beszélői.
De álljunk meg egy szóra! Ez tényleg annyira egyértelmű? Ha tényleg ennek a kívánalomnak akarnánk eleget tenni, akkor teljes egyértelműséggel dupla tagadást tanítanánk, hiszen felmérések szerint az angol anyanyelvű emberek többsége így mondja: I didn’t go nowhere. Mégis, makacsul azt tanítjuk könyvekben és angolórákon egyaránt, hogy dupla tagadás nincs (!) az angolban.
Na jó. Hát hazudtunk. A legtöbben persze tudatosan tettünk így, vállalva a következményeket (mások esetleg tudatlanságból mondtak ilyet, mert tényleg azt hiszik, hogy nincs ilyen az angolban – nekik némi továbbképzést ajánlhatunk). A következmények pedig ezek: ha mindent úgy tanulsz meg, ahogyan azt mi tanítjuk (a “mi” azt jelenti, hogy a tankönyvek és mi magunk), akkor olyan angol nyelvet fogsz beszélni, amit sehol senki nem beszél anyanyelvként. Rémísztő? Lehet, de lehetetlen lenne az elején kitűzött célt megvalósítani. Melyik nyelvváltozatot tanítsuk? Mitől függ a választás?
A kezdetektől tehát egy olyan változatot tanultál, amelyet sztenderd angolnak (vagy brit vagy amerikai) is szoktak nevezni. Ha ezt használod szóban és írásban, akkor a művelt nyelvhasználót imitálod majd. A nyelvtanulás egy eléggé magas szintjén azonban elkerülhetetlen, hogy a ténylegesen használt angol nyelvet is megismerd, legalább a felismerés szintjén. Tudnod kell, melyek azok a jellegzetességek, amelyek egy-egy területi vagy más nyelvváltozatra vallanak. Nem nevezhető teljesenek a nyelvtudásod, ha nem ismered fel valamely nyelvi formáról, hogy azt mások milyen értékítélettel fogadják.
4. Utóhang
A kritikusabb olvasók persze felvethetik, hogy akkor mi, a nyelvtanárok is támogatjuk a lingvicizmust, hiszen azt a változatot tanítjuk, amelyet megpróbál a fent emlegetett szűk réteg ráerőszakolni a nagy többségre, s amelyet ha nem használ valaki, akkor hátrányos megkülönböztetés éri.
Ez részben igaz, részben meg nem ennyire egysíkú ez a dolog. Az iskolai anyanyelvi oktatásnak az lenne például a feladata, hogy tudatosítsa ezeket a változatokat, és azt is feltárja, hogy mikor melyik változatot tanácsos használni. A helyi változatot beszélő gyerekeket nem megalázni kellene, nem azt sulykolni nekik, hogy az ő anyanyelvük rossz és hibás, hanem megtanítani nekik azt, hogy létezik másféle is. Meg kellene tanítaniuk nekik azt a változatot, amelyet a mai amerikai/brit/ausztrál/stb. társadalom műveltnek tart, és elmondani nekik, hogy egy állásinterjún azt a változatot érdemes használni.
Nekünk viszont az elején nincs is más választásunk. Mi arra vállalkoztunk – a legtöbbször a Te pénzedért -, hogy valamilyen általad megfogalmazott cél elérésében segítünk. Például sikeresen letenni egy nyelvvizsgát. Vagy a nemzetközi munkahelyeden művelt beszélő színében megjelenni. Vagy a munkahelyeden hivatalos leveleket fogalmazni nemzetközi üzleti ügyekben, súlyos pénzeket érő projektek részeként. Vagy az állásinterjún tanult ember “módjára” megnyilvánulni angol nyelven. És még sorolhatnánk egy kicsit, de majdnem biztos, hogy mindegyik olyan cél lenne, amelyiknél igenis be kell adni a derekunkat: olyan, senkinek-sem-anyanyelve változatot kell megtanítanunk, ami viszont jól hangzik és jól néz ki sokak szemében, jóllehet értelmetlenül és oktalanul.
De éppen ezt próbáljuk “jóvá tenni” a magasabb szinteken: megtanítani neked, hogy milyenek is a ténylegesen beszélt angol nyelv egyes változatai.
Ha kérdést tennél fel vagy ha megvitatnál valamit az anyaggal kapcsolatban, használd a fórumot!
