Nehézségi szint: mind Bármilyen szintű nyelvutdáshoz |
1. Az angol igék nem rendhagyó formái
Ha a bevezető nem érdekel ➜ [ugrás a rendhagyó igék listájára]
Az angol igék a múlt idejű és a befejezett melléknévi alakjukban általában ugyanazt a végződést kapják: az -ED toldalékot. Noha a rendhagyó igéket a múlt idő kapcsán szoktuk megtanulni, nem szabad elfelejteni, hogy az igék úgynevezett “harmadik alakjáról”, vagyis a befejezett melléknévi igenévről is beszélünk ilyenkor, ami viszont más igeidők esetében, és egyéb nyelvtani szerkezetek esetében is használatos. Többek között a befejezett igeidőknél, a szenvedő szerkezeteknél és másoknál. Ez azt jelenti, hogy ezek a formák úton-útfélen használatosak, ezért teljesen kizárt dolog, hogy egy nyúlfarknyinál hosszabb szövegben ne forduljanak elő.
A nem rendhagyó, vagy ha tetszik szabálykövető igéknél tehát -ED végződést találunk mind a múlt időben, mind pedig a befejezett melléknévi igenévnél, mint az alábbiakban:
főnévi igenév | múlt idő | befejezett melléknévi igenév |
(A nem rendhagyó igék formájáról és a kiejtési szabályokról az egyszerű múlt tárgyalásánál bővebben is tanulhatsz.)
2. Az angol rendhagyó igék
2.1 Mit jelent a rendhagyóság?
Van azonban sok olyan ige is az angolban, amelyek nem ilyen módon, tehát nem a szabálynak megfelelően képzik a múlt idejüket és a befejezett melléknévi formájukat. Van, amelyiknél más-más formájú mind a három alak, van, amelyiknél ugyanolyan mind a három alak, és van, amelyiknél kettő egyforma. Ezeket az igéket be kell magolni, ugyanis semmilyen logikai szabállyal nem tudjuk leírni őket.
A rendhagyó igéket nem szoktuk kimerítő, teljes listával felsorolni. Egyrészt nincs olyan nyelvtanulási szint, ahol mindegyikre szükség lenne mondjuk házi feladatként vagy tesztként (a kezdőktől nem kérünk ritkán használt igéket, a felsőfokú hallgatókat pedig nem piszkáljuk a legalapvetőbb igékkel).
Másrészt az alapszintű tudás elsajátítása után már nem táblázatos listából érdemes rendhagyó igéket tanulni, hanem az egyes új igék megtanulásánál a szóval kapcsolatos egyik információ nyilván az lesz, hogy az ige rendhagyó-e vagy sem, s amennyiben rendhagyó, akkor meg kell tanulni a rendhagyó alakjait is. (Hasonlatosan a rendhagyó többes számhoz: csak kezdő szinten adunk táblázatos listát a leggyakoribb rendhagyó többes számú főnevekről, utána már a tanulás során kell megtanulni minden egyes főnévről a többes számmal kapcsolatos tudnivalókat.)
Ennek az oktatóanyagnak a végén találsz tehát egy listát a leggyakoribb rendhagyó igékről. Ez a lista egyrészt nem tartalmaz minden egyes tételt, másrészt sokkal hosszabb, mint amit egy olyan nyelvtanulótól várunk, aki éppen most értesült magáról a tényről, hogy léteznek ilyen igék – nekik elég négy-öt ilyen igét megtanulniuk kezdésként.
2.2 Némi szabályszerűség
Egy logikus szabályt azért mondhatok: ha az ige szóösszetétel, és az összetétel utolsó tagja egy rendhagyó ige, akkor az egész összetétel is rendhagyó. Ha megtanultad, hogy a go ige rendhagyó, és találkozol majd a forego igével később, akkor tudhatod, hogy az ugyanolyan rendhagyóságot követ, mint a go (forewent, foregone). Másik példa: az understand szóban a stand ige szerepel utolsó tagként (még ha ez nem is azonnal egyértelmű az angol anyanyelvűek számára), így az egész ige a stand alapján képzi a formáit: understood, understood.
2.3 Különlegességek
Bizonyos igéknek van rendhagyó és szabálykövető múlt ideje és harmadik alakja is. Ez néha lényeges jelentéskülönbséget takar, mint például a hang esetében: az ige rendhagyóan képzi a formáit, ha “akasztani” jelentésű (például felakasztja a kabátot a fogasra, kifüggeszt egy táblát valahová stb.), hung, hung, de szabálykövető múlt ideje és harmadik alakja van, ha a jelentése “felakaszt, kivégez egy embert”, hanged, hanged (ha megbocsátasz e morbid példáért).
Van olyan ige is, amelyiknek létezik rendhagyó és szabálykövető múlt ideje és harmadik alakja is, és a kettő közötti választás nyelvváltozat, stílus vagy egyszerűen szokás kérdése csupán. Tipikus példa erre a learn (tanulni, megismerni, megtudni, okulni): az amerikai angolban és bizonyos brit dialektusokban és stílusokban szabálykövető a múlt idő és a befejezett melléknévi igenév: learned, learned. A brit angol bizonyos stílusaiban és dialektusaiban azonban, főleg az ún. “sztenderd” (anyanyelvként valószínűleg senki által nem beszélt, de a vizsgákon és egyéb “fontos helyeken” köztiszteletnek örvendő) nyelvváltozatokban rendhagyó az ige: learnt, learnt.
2.4 Tippek tanuláshoz
Vannak, akiknek gondot okoz a rendhagyó igék megtanulása. Ilyen esetben sokan különféle trükkökhöz folyamodnak, amelyek néha tényleg segítenek jobban megjegyezni a rendhagyó igék különféle formáit. Az egyik leggyakrabban használt ilyen “trükk” az, hogy a hasonló hangzású vagy írású igéket külön csoportokba szervezik, s úgy próbálják megjegyezni őket. Így például lesz egy csoport, ahol mind a három alak ugyanaz:
let – let – let
put – put – put
hit – hit – hit
Lesz egy másik, ahol hasonló a hangzásuk:
bring – brought – brought
buy – bought – bought
teach – taught – taught
Van, akinek nincs szüksége ilyen trükkökre, mert a jól bevált szótanuló módszerével megtanulja ezt is úgy, mint más szótári tételeket. Javaslom, hogy olvasd el a szókincstanulással kapcsolatos tippjeimet is.
3. A leggyakoribb rendhagyó igék listája
Az alábbi listában a hangszóróra kattintva (koppintva) meghallgathatod az adott igesort. Egyes böngészőkben a hang 1-2 másodperces késéssel indulhat. A táblázatot a címsorokra kattintva sorba rendezheted, és kereshetsz is a keresőbe írt szóval.
szótári alak | múlt idő | 3. alak | magyar | hang |
---|---|---|---|---|
arise | arose | arisen | felmerül | |
awake | awoke | awoken | (fel)ébred | |
be | was/were | been | lenni | |
bear | bore | born | hord/tűr/elvisel | |
beat | beat | beaten | üt/ver | |
become | became | become | vmivé válik | |
beget | begot | begotten | nemz/szül | |
begin | began | begun | elkezd | |
bend | bent | bent | hajlít, hajlik | |
bereave | bereft/ bereaved | bereft/ bereaved | megfoszt | |
beseech | besought | besought | esdekel, könyörög | |
bet | bet | bet | fogad vmibe | |
bind | bound | bound | köt/kötöz | |
bite | bit | bitten | harap/csíp/ rág | |
bleed | bled | bled | vérzik | |
blow | blew | blown | fúj | |
break | broke | broken | eltörik/tör | |
breed | bred | bred | tenyészt | |
bring | brought | brought | hoz | |
build | built | built | épít | |
burn | burnt | burnt | ég/éget | |
burst | burst | burst | szétrepszt, szétrobban | |
bust | bust/busted | bust/busted | betör, kipukkaszt | |
buy | bought | bought | vásárol, megvesz | |
cast | cast | cast | dob/vet, hajít | |
catch | caught | caught | elkap/elér | |
choose | chose | chosen | választ | |
cleave | cleft/cleaved/ clove | cleft/cleaved/ cloven | széthasít | |
cling | clung | clung | belekapaszkodik | |
come | came | come | jön | |
cost | cost | cost | kerül vmibe | |
creep | crept | crept | csúszik/mászik | |
cut | cut | cut | vág/nyír | |
deal | dealt | dealt | foglalkozik vmivel/ oszt | |
dig | dug | dug | ás/kiás | |
do | did | done | csinál vmit | |
draw | drew | drawn | rajzol | |
dream | dreamt | dreamt | álmdik | |
drink | drank | drunk | iszik | |
drive | drove | driven | (autót) vezet | |
dwell | dwelt | dwelt | lakik, tartózkodik vhol | |
eat | ate | eaten | eszik | |
fall | fell | fallen | (le)esik | |
feed | fed | fed | etet/táplál | |
feel | felt | felt | érez | |
fight | fought | fought | harcol | |
find | found | found | megtalál | |
flee | fled | fled | menekül | |
fling | flung | flung | dob/hajít | |
fly | flew | flown | repül | |
forbid | forbade | forbidden | megtilt | |
forecast | forecast/ forecasted | forecast/ forecasted | előrejelz | |
forget | forgot | forgotten | elfelejt | |
forsake | forsook | forsaken | elhagy/ lemond | |
freeze | froze | frozen | megfagy | |
get | got | got | kap/ jut vhová | |
give | gave | given | ad | |
go | went | gone | megy | |
grind | ground | ground | őröl/darál | |
grow | grew | grown | nő/növeszt/ termeszt | |
hang | hung | hung | függ/lóg | |
have | had | had | bír vmivel (van neki) | |
hear | heard | heard | hall | |
heave | heaved/hove | heaved/hove | duzzad/emel/ zihál | |
hew | hewed | hewed/hewn | vág/formáz/ farag | |
hide | hid | hidden | elrejtőzik/elrejt | |
hit | hit | hit | üt | |
hold | held | held | kezében tart | |
hurt | hurt | hurt | megsért/felsért | |
keep | kept | kept | tart (átvitt értelemben) | |
kneel | knelt | knelt | térdel | |
knit | knitted/knit | knitted/knit | köt | |
know | knew | known | tud/ismer | |
lead | led | led | vezet | |
lean | leant/leaned | leant/leaned | hajlik/hajol | |
leap | leapt/leaped | leapt/leaped | ugrik/szökell | |
learn | learnt | learnt | tanul/megtud | |
leave | left | left | elhagy/elindul | |
lend | lent | lent | kölcsönad | |
let | let | let | hagy/enged | |
lie | lay | lain | fekszik | |
light | lit | lit | meggyújt/megvilágít | |
lose | lost | lost | elveszít | |
make | made | made | készít | |
mean | meant | meant | jelent vmit/ vhogyan ért | |
meet | met | met | találkozik | |
mow | mowed | mowed/mown | lenyír/lekaszál | |
pay | paid | paid | fizet | |
plead | pled/pleaded | pled/pleaded | esedezik/ elismeri bűnösségét | |
prove | proved | proven/proved | bizonyít | |
put | put | put | tesz vmit vhová | |
quit | quit | quit | abbahagy/otthagy | |
read [i:] | read [e] | read [e] | olvas | |
rid | rid/ridded | rid/ridded | megszabadít | |
ride | rode | ridden | járművön/lovon stb. utazik, megy | |
ring | rang | rung | cseng/csenget | |
rise | rose | risen | emelkedik/emel | |
run | ran | run | fut | |
saw | sawed | sawn | fűrészel | |
say | said | said | mond vmit | |
see | saw | seen | lát | |
seek | sought | sought | keres/kutat | |
sell | sold | sold | elad | |
send | sent | sent | elküld | |
set | set | set | beállít | |
sew | sewed | sewn | varr | |
shake | shook | shaken | ráz/rázkódik | |
shear | sheared | shorn/sheared | nyír/vág/ megfoszt | |
shed | shed | shed | hullat/ejt/ vedlik | |
shine | shone | shone | ragyog/csillog/ süt (a nap) | |
shit | shit/shitted | shit/shitted/shat | szarik/ugrat | |
shoe | shoed/shod | shoed/shod | patkol | |
shoot | shot | shot | lő | |
show | showed | shown | mutat | |
shred | shred/shredded | shred/shredded | darabokra szaggat/ reszel/darál | |
shrink | shrank | shrunk | összemegy/ zsudorodik | |
shut | shut | shut | bezár/becsuk | |
sing | sang | sung | énekel | |
sink | sank | sunk | süllyed | |
sit | sat | sat | ül | |
slay | slew | slain | megöl/legyilkol | |
sleep | slept | slept | alszik | |
slide | slid | slid | csúszik/csúsztat/ leereszt | |
sling | slung | slung | dob/hajít | |
slink | slunk | slunk | ólálkodik/lopakodik | |
slit | slit | slit | reped/hasad/ felmetsz | |
smell | smelled/smelt | smelled/smelt | szagot érez/ illata van | |
smite | smote | smitten | lecsap/lesújt | |
sow | sowed | sown | magot vet/behint | |
speak | spoke | spoken | beszél | |
speed | sped | sped | siet/száguld/ sebeseb halad | |
spell | spelt/spelled | spelt/spelled | kibetűz/ valahogyan íródik | |
spend | spent | spent | elkölt (pénzt), eltölt (időt) | |
spill | spilled/spilt | spilled/spilt | kiömlik/kilöttyent | |
spin | span/spun | spun | forog/pörög | |
spit | spat | spat | köp | |
split | split | split | hasad/reped | |
spoil | spoiled/spoilt | spoiled/spoilt | elront/ekényeztet | |
spread | spread | spread | terjed | |
spring | sprang/sprung | sprung | ugrik/szökell | |
stand | stood | stood | áll | |
steal | stole | stolen | ellop | |
stick | stuck | stuck | ragaszt | |
sting | stung | stung | megcsípmegharap | |
stink | stank/stunk | stunk | bűzlik | |
stride | strode | stridden | lépdel | |
strike | struck | struck | üt/megver | |
string | strung | strung | megkör/húroz | |
strive | strove | striven | igyekszik | |
swear | swore | sworn | káromkodik/ esküszik | |
sweat | sweat/sweated | sweat/sweated | izzad/verjtékezik | |
sweep | swept | swept | söpör | |
swell | swelled | swollen/swelled | dagad/duzzad | |
swim | swam | swum | úszik | |
swing | swung | swung | lóg, himbál(ódzik) | |
take | took | taken | elvesz/tesz | |
teach | taught | taught | tanít | |
tear | tore | torn | elszakít, összetép | |
tell | told | told | elmond | |
think | thought | thought | gondol/hisz | |
throw | threw | thrown | eldob | |
thrust | thrust | thrust | lök/taszít | |
tread | trod | trodden | lép/eltapos/ tipor | |
understand | understood | understood | megért | |
wake | woke | woken | felkel | |
wear | wore | worn | visel/hord | |
weave | wove | woven | sző/fon | |
wed | wed/wedded | wed/wedded | megházasodik vkivel | |
weep | wept | wept | sír/zokog | |
wet | wet/wetted | wet/wetted | összevizel/ ágyba vizel | |
win | won | won | győz/nyer | |
wind | wound | wound | forgat/csavar | |
wring | wrung | wrung | csavar/kifacsar | |
write | wrote | written | ír |
Ha kérdést tennél fel vagy ha megvitatnál valamit az anyaggal kapcsolatban, használd a fórumot!