Függő beszéd (Reported Speech) – beszédaktusok

Nehézségi szint: 3/6 B1: alapfok, középhaladó eleje

Ez az anyag a függő beszédről (angolul reported speech) szóló sorozat része.

Az előző anyagokból tudhatod, hogy a függőbeszédben idézhetünk kijelentéseket és kérdéseket, és ezeknél más-más eljárást kell követni. Van azonban egy megnyilatkozástípus, amit sem kijelentésnek, sem kérdésnek nem nevezhetünk. Ilyenek az alábbiak:

1. Hi Jenny, what’s up?
   Szia Jenny, mi újság?
2. Put down that vase, will you!
   Azonnal tedd le azt a vázát!
3. I wish I were a rich man.
   Bárcsak gazdag lennék!
4. Don’t worry!
   Ne aggódj!
5. Can you help me, please?
   Tudnál nekem segíteni?

Belátható, hogy ezeket sem kijelentéseknek (értsd: állításoknak vagy tagadásoknak), sem kérdéseknek nem nevezhetjük. Próbáld ki: “Azt állította, hogy bárcsak gazdag lenne” – hát ez nem jó. Meg ez se: “Azt állította, hogy szia Jenny”.

Ha szeretnéd alaposabban is átlátni, itt egy tesztelési módszer: a kijelentések lehetnek igazak vagy hamisak. A “fúj a szél” lehet igaz vagy hamis: vagy fúj, vagy nem fúj. De mi az igazságtartalma annak, hogy “szia, Dezső”? A másik teszt, hogy a kérdésekre meg lehet adni a kért információt, és azzal teljes a kommunikáció. De mi a válasz arra, hogy “nem kéne már lefeküdnöd, kisfiam?”, vagy arra, hogy “Hányszor kértem már, hogy hajtsd le a vécé fedelét”? (Nem feltétlenül nyugszik meg a kérdező, ha erre azt feleled: ha emlékezetem nem csal, negyvenháromszor.) Ezek tehát “megbuknak a teszten, következésképp nem kijelentések és nem kérdések.

A probléma elég régen másnak is szöget ütött a fejébe, nevezetesen egy híres angol filozófusnak, akit John Langshaw Austinnak hívtak. 1911-1960 között élt, és többek között azon morfondírozott, hogy miféle cselekvések vannak úgy általában a világban. Arra jött rá, hogy vannak tényleges cselekvések, mint hagymát pucolni, biciklizni vagy vonatra szállni. Ezekhez az kell, hogy az ember ténylegesen ügyködjön valamit, mozogjon, eszközt használjon, dolgozzon. És vannak olyan cselekvések is, mint ezek: köszönni, ígérni, fenyegetni, tanácsot adni és így tovább. Ez utóbbiak különlegessége az, hogy ezeket kizárólag úgy lehet elvégezni, hogy az ember nyelvi megnyilatkozásokat tesz – beszél vagy ír. Ráadásul a beszéd ezeknél nem csak szükséges, hanem elégséges feltétel is: semmi más nem kell hozzájuk, hogy az, hogy beszéljünk.

Egy kis információ Austinról itt például. Egyébként magyarul is megjelent az a műve, amelyben ezeket a problémákat tárgyalja; az angol “How to do things with words” cím magyar fordításban “Tetten ért szavak” – remek, nem? A nyelvészet és a filozófia (mi több: a nyelvfilozófia) iránt érdeklődőknek feltétlenül izgalmas olvasmány lesz.

No de mi közünk ehhez a függő beszédnél? – kérdezheted. A válasz pedig: nagyon is sok! Az ilyen fajta megnyilatkozásokat ugyanis (tehát a beszédaktusokat) nem lehet az előző részekben már tárgyalt nyelvtani leírás merev szabályai alapján idézni. Elég hülyén hangzik ez ugyanis: “Azt mondta, hogy pálinkás jó reggelt kíván”, meg az sem túl jó, hogy “megkérdezte, hogy akarok-e egy nyaklevest kapni”. Ezeket sokkal inkább így beszéljük el: “köszönt nekünk” és “megfenyegetett” (esetleg “egy nyaklevest helyezett kilátásba” – de ez már mindegy: a lényeg, hogy nem automatikus a nyelvtani átalakítás).

A függő beszéd általános szabályait tehát a beszédaktusok idézésénél nem lehet használni. Mi tehát a teendő?

Szabály: a beszédaktusok közvetett idézését az illető beszédaktust leíró ige használatával, illetve a beszédaktus tényének megfogalmazásával végezhetjük el.

Mit jelent ez hétköznapi szavakkal leírva?

Ezt: először meg kell néznünk, milyen szóval írható le az illető megnyilatkozás (a beszédaktus). Az alábbiak példák erre:

A táblázatba foglaltak csak példát mutatnak, a felsorolás semmiképp sem lehet kimerítő, itt tehát végül is magadra vagy hagyva – a józan észre pontosabban, hiszen pusztán arra kell rájönnöd, hogy egy megnyilatkozás nem kijelentés vagy kérdés, hanem valamilyen “beszédaktus” (például fenyegetés, ígéret, dicsekvés stb.), aztán pedig meg kell találni az illető beszédaktus leírására szolgáló igét (megfenyegetett, hogy; azt ígérte, hogy stb.). Például így:

6. Shall I help you? -> He offered to help me.
   Segítsek? -> Felajánlotta a segítségét.
7. Good-bye everybody. -> She said good-bye to all of us.
   Sziasztok! -> Mindenkitől elköszönt.
8. Please help me. -> He asked me to help him.
   Segíts, kérlek! -> Megkért, hogy segítsek neki.

Bizonyos esetekben ügyelni kell arra, hogy az igének milyen vonzatai vannak, tehát hogy az ige milyen formában kerül a mondatba. Nézzünk még további példákat erre:

9. Please sit down. -> He asked us to sit down.
   Megkért minket, hogy üljünk le.
10. Why don’t you ask your boss about this? -> He suggested that I should ask my boss about this.
    Azt ajánlotta, kérdezzem meg a főnökömet erről.
11. I think you should try another method. -> He advised me to try another method..
    Azt tanácsolta, hogy próbálkozzak másik módszerrel.

A fenti példákban az “ask somebody to do something“, a “suggest that somebody should do something” és az “advise somebody to do something” kifejezések szerepelnek, pusztán mutatóba, hogy lásd, figyelni kell az ige szerkezetére.

Itt tipikusan a gerund vagy infinitív kérdése merül fel, mely témáról sokat lehet morfondírozni- meg is tettük ezekben az anyagokban: Igei tárgyak (Gerund vagy infinitív?), Gerund vagy infinitív? 1. rész, Gerund vagy infinitív? – 2. rész, Gerund vagy infinitív? – 3. rész, Gerund vagy infinitív? – 4. rész

Ha kérdést tennél fel vagy ha megvitatnál valamit az anyaggal kapcsolatban, használd a fórumot!